Összefoglalás

 2010.03.25. 22:06

A napokban többször sikerült gyújtani füstölőt, így ezeket szeretném ide megörökíteni, ha a kedves közönség engedi nekem. Először is a shopping után gyújtottuk be a Fakher dohányt a Verseghy parkban, sajnos nem volt túl jó, mert még újak vagyunk a cuccokkal, tapasztalatot igényelnek. Aztán nálam lőttük be az új pipát Sultan citrommentával, nagyjából jól sült el, hiszen füst volt, íz is, hangulat is valamennyire.. A következő alkalom pedig tegnap volt, amikoris tanórák alatt lógtunk át Adriánhoz gyújtani egy kis Masah banánt, ami szintén érdekes volt. Bővebb kifejtések az egyes tesztek során várhatóak :) Remélem a holnapi Mizo oda fog tenni a szernek, mert ha nem, akkor nagyon mérges leszek.

Mekkkkkkkka

 2010.03.25. 22:01

Hétvégén meg is történt a nagybevásárlás, újabb fergeteges ízeket kaparintottunk meg Budapest rejtett zugaiból :) Vettünk Mizot, Sultant, Wahát, Masah-t, Fakhert, Prince-t és Sheherezade-t is. Az újabb dohányokról post formájában nyilatkozunk valószínűleg. Vettünk még továbbá egy jó öblös kerámiát, 50mm-es szenet, valamint én megajándékoztam magam egy 63 centis pippanccsal. Nagyjából ennyi volt a kaland, itt a vége, fuss el véle.

Valami 123

 2010.03.14. 22:36

Jön a tavasz, srácok. Lassan ismét jönnek a szabadtéri, pipafüsttel teli délutáni/esti összejövetelek :) Alig várom, hogy elővehesseb a biciklit ismét és mehessek a városba füstölögni, Verseghy-parkos feelinges dolgok, macskagyár... Oh, the memories :D Az én pipám is meg lett elvileg fabrikálva, vettünk rá két akváriumcsövet, rá is applikáltam. Nagyon stílusos lett a kisdrágám, remélem műküdni is jól fog. Erről jut eszembe, múltkor átjött Adrián pipázni egyet, akkor került elő az én zöldecském. Nagy jó atmoszféra lett teremtve, földön díszpárnákon fekvés, hangulatvilágítás, Nirvana a hangfalakból, barackos dohány ^^

De! Dohányügyileg nagyon nem vagyunk eleresztve :S A népszerű webshop renoválás alatt áll, így úgy véljük az lesz a leghelyesebb, ha útrakelünk megint :D Ez egy újabb megagigaposztot jelent, akárhonnan is nézem :P Reméljük minél hamarabb publikálni tudjuk a kincsvadászat eredményét.

FYMB ;)

 2010.02.13. 01:20

Egyes egyének sikeresen elérték, hogy alvás helyett itt üljek a gép előtt és azt is nekik köszönhetem, hogy veszélyben van a környezetem - miattam. Ezért is gondoltam, hogy inkább próbálom szavakba önteni a mai pipázás élményeit, hátha eltereli a gondolataimat. Iskola után hárman mentünk fel Adriánhoz, Joey megvendégelt minket egy adaggal az El Sultan Coca-Colájából, ami egy ISTENI dohány. Az íze egy az egyben Haribo kólás gumicukor, nem kapar, füstöl, illata kellemes. Csupa jó dolgokat lehet róla elmondani, egyedül az időtartam volt zavaró. A múltkori két órás pipázást ez meg se közelítette, háromnegyed óra alatt kitikkadt. Ennek ellenére legközelebb tuti a kosárban landol, nem is egy dobozzal. Fincsi ^^

A ragyogás

 2010.02.06. 23:51

Kezd fellendülni ismét a kultusz, tegnap komolyan jólesett egyet pipázni :) Earl Grey lett tömve Waha Barackkal, az eredmény egy kellemes gyümölcstea lett. A keserű kombinálva a tömény édessel, jobb nem is juthatott volna eszébe Adriánnak. A hangulat is a tetőfokára hágott egy idő után, befüstöltük a szobát, előkerült a gumikesztyű, eldőlt a szárító, ki lettek csukva a rossz cigis népek... Nekem tetszett :D

Tömény

 2009.11.24. 22:28

Mivel holnap nincs iskola, ezért most van időm írni valamit, és már fáj a szívem, hogy itt pang szegény blog már mióta :S Szóval, egykét hete esett meg az, hogy felcsoportosultunk Adriánhoz egyet pipázni. Az egyébként az új törzshely, mert lehet Cocobrico-t izzítani (megtaláltam, yaaay), közel van az oskolához, ott a pipa, van Box, satöbbi. Nos, hát akkor gyújtsunk egyet, hát miért ne. Voltunk vagy öten, ehhez képest könnyen megszületett a választás, hínár-guano keverék, azaz menta-guava. Eddig még minden király, de ennyi embernek kevés az a füst, amit a Coco ad önmagában. Ekkor jött az ötlet, hogy tegyünk rá még valamit... még egy Coco erős lenne, mint az múltkor kiderült (OKTV előtt beszédültünk, olyan kábító volt), marad az öngyuli, annak is csak a fele. Rá lett ügyesen fabrikálva, ami ezután volt ott, azt csak videón lehetne ügyesen reprezentálni, de gondolom nem fogunk beágyazni ide semmit, szóval a képzelőerőtökre bízom. A lényeg az, hogy ekkora felhőket még nem szült senki szerintem. Manny bevállalt egy gyárkéményt, azaz megállás nélküli szívás-fújás, két percen belül homályosodott a szoba... Összességében ez egy jó dolog, legközelebb is alkalmazzuk remélem.

Hmmmm...

 2009.10.28. 13:53

6 hét sok idő. Ennyi telt el az utolsó post óta. Sajnos se a blogra, se a pipázásra nincs nagyon idő. Azért volt pár emlékezetes gyújtás, pl. a párás cappucino-s, a tegnapi wcillatosítós waha citrom, és a tánc előtti Adriános xboxos füstölések.

A hiány pótlása

 2009.09.12. 23:29

Pénteken az egész heti pipázásos elmaradást bepótoltuk szerintem. Délután a parkban összejöttünk hárman, és gyújtottunk egy RedBull-t, aminek igazán karakteres, tölgyfahordóban érlelt eredeti íze volt.

Al Waha: Cappucino, de másképp

 2009.09.09. 17:59

Ez az anyag nekünk nagyon bejön, még én szúrtam ki anno és vágtam bele a nemlétező kosárba, hiszen a duplazacsin és a dobozon is átütött a fahéjas kellemes illat. Első gyújtás is az én pipámmal lett osztálykiránduláson :D

A gebasz

 2009.09.07. 18:24

Történt ugyanis, hogy lebeszéltünk egy pipát péntek estére, mert hát miért ne, fogyjon a dohány meg a szén, a tüdőkapacitásról nem is beszélve.

Apocalypse Now

 2009.09.01. 17:10

Elkezdődött...hivatalosan is végzősök lettünk, még pár hónap, és jön az érettségi. Szerintem ne szaladjunk olyan előre, inkább élvezzük az életet, písz, heppinesz meg hasonlók. Világbéke hangulatban elbaktattunk Robihoz, hogy szívunk egy pipát, a kezdeti három-négy emberből lett hat, szóval volt tumultus a konyhában. Meg is orrolt a házisárkány (no offense) ki lettünk paterolva a helységből, úgyhogy átcsoportosultunk az erkélyre, ahol nagyon törzsi körülmények között elpöfékeltük a cuccot. A tömés Waha Bounty és Banán keveréke, egész kellemes, egy kis hideg banánshake mellé, és megvan az extázis :D Holnap lehet lecsekkoljuk Adrián kéróját is, milyen az ottani pipázás, miután egy szoba megüresedett.

A szerkezet

 2009.08.30. 22:04

A nyár utolsó szombatján nagynehezen, de csak össze tudtunk gyűlni egy kis közösségi program keretében. Az eső leredukálta a felhasználható területet a macskagyár egyik bejáratára, ami fölött széles tető terül el.

The Calm Before The Storm

 2009.08.28. 20:11

Mindenki el van foglalva a maga bajával, úgyhogy számottevő pipás programok nincsenek, max. ilyen gyere át, gyújtunk egy gyorsat téma. Azokból kettő is volt így egymás után

Al Waha: Banana

 2009.08.22. 22:09

Most se tudok mást írni, teljesen jó külső, tocsogó belső. Az illata nem olyan erős, mint a Nakhláé, de nem sokban tér el tőle. A pizsamások rosszul csomagolták, mert pár dohánydarabka elkallódott a papír között, de nem csináltunk belőle problémát, gyorsan beizzítottuk és vártuk a csodát...ami sajnos elmaradt, mert maximum annyiban különbözik a Nakhla banántól, hogy itt több a füst. Ízre nekem teljesen ugyanolyan volt... Végülis elvoltunk mellette, azt a pár forintot meg nem sajnálom, a füst ér annyit :D

Címkék: dohányteszt

Al Waha: Mango

 2009.08.21. 14:33

Stílusos dizájn, tipikus csomagolás, megszokott minőség ilyen téren, sajnos ez a dohányról annyira nem mondható el. Az íze csak kifújásnál érezhető, elég érdekes szájízt hagy. Füstöt nagyon adja, de csak ezért nem érdemes venni szerintem, bár kinek a pap, kinek a paplan.

Címkék: dohányteszt

Augusztus 20

 2009.08.21. 12:41

A május elsejével ellentétben ezt az ünnepet nem hagyjuk ki, mert egész jó dolgok szoktak kisülni... Lementünk a partra és onnan néztük végig a nem éppen túl hosszú tüzijátékot, aztán vártuk, hogy elvonuljon a csürhe, és feltelepedtünk a szokásos macskagyári helyre gyújtani egy pipát. A sok járókelő olyan áhítattal nézte a készüléket, aminek lassan nem lesz semmi köze az eredetihez... Gyújtottunk egy mangót, teszt a következő postban, aztán amikor az kialudt, akkor előkerült a kókusz mindenki örömére. Szép felhőket generáltunk magunk fölé, jó este volt :)

Prince Lime

 2009.08.18. 01:35

Erre mondják azt, hogy beszarás. Jó illat, poénos doboz... a csomagolásról és az állagról nem tudok különösebbet írni, mivel már meg volt bontva, és egyébként se én tömtem. Füst ömlött, mint az állat, egy zárt szobát be tudtunk volna ködösíteni elég hamar.

Címkék: dohányteszt

Reinventing fire

 2009.08.18. 01:28

Összegyűltünk 4-en pókerezni Róbertnél, tét nélkül, csak funból, a lényeg úgyis a társalgás, szocializálódás. Mivel a ez a fajta kártyázás elég necces pénz nélkül, mindenki röhögve megadott mindent mindenre, így eshetett meg az, hogy Robinál volt a 100-as chipek nagyrésze, Szandi rebuy-olt, én a semmiből feljöttem, Adrián meg vegetált... Végülis egy vakond keretében befejeztük, allin mindenki, 5 lap leterítve, és egyesével mutatjuk meg a kártyáinkat. Én nyertem megint az UGPF díjat, kommentben lehet tippelni, hogy minek a rövidítése :D Ekkor jött az ötlet, hogy pipázzunk. Előkerült a törött test, a Cappy-s üveg és a maradék alkatrészek, és innentől elkezdődött a barkácsolás.

RIP

 2009.08.15. 00:43

Mivel a hétvége senkinek se lett volna jó, ezért hétköznap, egy szerdai estén összetömörültünk kicsiny városunk egyik pontján, hogy igyunk egy keveset, beszélgessünk, satöbbi.

Al Waha: Coconut

 2009.08.07. 23:20

Na ez már valami. Jamaica feelinges doboz, pálmafák, igazi életkép. Az illata simán átüt a két zacskón, lehet szipuzni a dobozon keresztül. Kibontva szokásos dupla csomagolás, folyik a lé, terjeng az illat, odatesz rendesen.

Címkék: dohányteszt

Éjszakai suhanáááás

 2009.08.07. 23:08

Bár éjszaka még nem volt, de esteledett, mire beértem a városba a kétkerekű lovamon. Meglátogattuk Róbertet, aki hosszas győzködés után se gondolta meg magát, és kihagyta a füstölést. Elhoztuk a nagypipát, vizet, szenet, lock 'n load, és elindultunk a park felé.

Al Waha: Vanilia

 2009.08.07. 22:59

Újabb dohány került górcső alá, mivel szinte csak Waha-t vettünk, nagy az esély, hogy ebből a termékcsaládból szemezgetünk. Az ízestítés vanília, a doboz kultúrált, szokásos duplazacskó.

Címkék: dohányteszt

Cshattt

 2009.08.06. 22:30

Újabb szép reggelre virradtunk, kevéske felhő az égen, a Nap a déli órákban elkezdett néha már kellemetlen mennyiségű UV-B sugarat lövellni felénk. Erre felénk csak egy megoldás van: füstfelhő a mocsok képébe! Szokás szerint a 15:00-s találkát megint lekéstem, röpke negyed órával később értem a parkba, kaptam is az oltogatást. Kiürítettem a zsebeimet, letelepedtem a már felállított pipa mellé, és körbeadtam a dohányokat. Al Waha Vanilia és Bounty volt a tarsolyomban mára, csak hogy legyen egy teszt és egy tartalék is, ha a másik nem válna be. Adrián rámruházta a tömés nemes feladatát, miután megtettem amit megkövetelt a haza, begyújtottuk a rakétát és elkezdtünk pipákolni.

A Tabán

 2009.08.05. 03:17

Haverom németből hazajött egy hétre, aztán összefutottunk páran a városban. Na akkor mit csináljunk? Gyerünk egyet pipázni! Meg is céloztuk a Tabánt, beültünk az egyik asztalhoz, és vártunk a társaság másik részére. Hát mit ne mondjak, hamar meleg lett a helyzet, légkondi hiába van a falon, ha ki van húzva a konnektorból. Mondtam is a srácoknak, hogy gyerünk ki a kerthelységbe, az ott feelingesebb, a szúnyogokat meg majd kifüstöljük.

Al Waha: Sárgabarack

 2009.07.31. 22:19

Cirtomsárga és zöld színű a doboz. Ezen is ott az Al Waha Molasses felirat, a pipa és négy darab sárgabarack. A díszes zacskó piros, és ugyan csak shisa és sárga Waha molasses felirat díszíti. A dohány illata nagyon jól érződik a dobozon kívül. A frissentartó fóliát meglibbentve lehet kicsit töménynek is érzi már az ember.

Címkék: dohányteszt

süti beállítások módosítása